• A webshop tesztüzemmódban van, megrendeléseket átmenetileg nem áll módunkban ezen a felületen teljesíteni. Kérjük, megrendelési szándéka esetén keresse értékesítőnket a Kapcsolat menüpontban feltüntetett elérhetőségeinken!

A Trizsi Ízekről

about image

Trizsről

Trizs település B-A-Z megyében a Putnoki járásban, az Aggteleki Nemzeti Park kapujában található 200 fős kisközség. A település a mai napig hűen őrzi hagyományait és büszke messze földön híres vendégszeretetére és gasztronómiájára.  Az önkormányzat eredményes „Mezőgazdasági” közfoglalkoztatási programjában kezdődött meg a helyi termék előállítás, mely sikerekből alakult meg 2015 őszén a szociális szövetkezet. A Trizsi Ízek Szociális Szövetkezet azzal a céllal jött létre, hogy megőrizze az Önkormányzat Közfoglalkoztatási Programjában létrehozott értékeket, és biztosítsa a tevékenység továbbfejlesztését, átemelését a piaci szférába, hosszú távú, értékteremtő munkahelyet biztosítva a foglalkoztatottaknak. A szociális szövetkezet tagjai az önkormányzat, közfoglalkoztatottak, és olyan magánszemélyek, akik a közfoglalkoztatási programban is szervezőként, oktatóként részt vettek. A tagok a szövetkezet működését valóban közösségi vállalkozásként értelmezik.

Termékeinkről

A Trizsi Ízek termékei a közfoglalkoztatásban dolgozó háziasszonyok saját receptjei alapján és kísérletezései során lettek kifejlesztve. A termékek minőségére is ezért alkalmazzuk a „házi” megjelölést. Vásárlóink is a házi karakter, vagy éppen a ritkasága és különlegessége miatt választják termékeinket.
A termékeink a szociális szövetkezet által működtetett gyümölcsfeldolgozó kisüzemben készülnek, mely a „Magas hozzáadott értékű” közfoglalkoztatási programelemben valósult meg és 2018 nyarán került átadásra. A szociális szövetkezetünk a FÓKUSZ pályázati programnak köszönhetően 6 főt foglalkoztat.  
 
about image
about image
A termékeinket elsősorban általunk megtermelt és begyűjtött gyümölcsökből és gyógynövényekből, illetve térségi termelőktől vásárolt alapanyagokból készítjük. Készítünk tartósítószer-mentes és cukorszegény termékeket is. A lekvárok közül a hagyományos ízeken (szilva, barack, meggy, málna) túl, az igazán különleges íz-élményekre vágyók is találhatnak kedvükre valót kínálatunkban: som, csipkebogyó, naspolya, fehérmákos meggy, mentás eper, levendulás barack, kókuszos málna, fehér csokis körte. A szörpjeink közül a legkedveltebb a Nagymamám málnaszörpje, de különleges a fenyőrügy-szörp, a zsálya és a rebarbara szörpünk is.
A különleges termékek számos térségi díjat, országos elismerést hoztak kis településünknek. Mindemellett a termékek a Borsod-Torna-Gömör Egyesület „Házi remek” védjegyét is viselik.
bottom-logo.png

Trizsi Ízek Szociális Szövetkezet

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy időben értesüljön a legújabb termékeinkről.

Search

Az oldal sütiket használ a megfelelő működés érdekében.
Süti kezelés Elfogadom